Ki az a coach, és hogyan, miben tud segíteni neked?
Megfigyelésem szerint az átlagemberek nem tudják, hogy mivel foglalkoznak a coachok. Számukra összemosódik a coach és a pszichológus fogalma. Ez a felismerés érlelte meg bennem azt a gondolatot, hogy érdemes lenne kicsit részletesebben írni a coach tevékenységéről.
A coach egyfajta edző, mentális tréner, aki nem a testet, hanem az elmét pallérozza. Akit a coach tréningezik, azaz coachol, az a coachee, azaz a partner, vagy más szóval élve a kliens, ügyfél. De mi az, hogy mentális tréner? Miért lehet szükségünk rá? „Annak idején” X generációsként nem is hallottunk arról, hogy az elménket is tréningezni kellene. Kibírtuk az iskolai spártai szigort, az otthoni fenyítést, sokunkat vertek még szüleik, a pedagógus körmöst is adott. Most pedig mentális trénert kérünk?
Life coaching
A life coach olyan támogató szakember, aki segíti az embereket személyes céljaik meghatározásában, az akadályok leküzdésében, és saját mentális erőforrásaik mozgósításában. A coach többek között (pár) kapcsolati, életszakaszokban felmerülő problémákkal küzdő kliensek problémáival foglalkozik, de segíthet olyan élethelyzetet is, amikor a coachee motiválatlan a munkahelyén, vagy a kiégés felé halad. A coach olyan élethelyzetet is segíthet, amikor a kliensnek elakadása van, nem tudja hogyan tovább. Ilyen lehet egy kisgyermekes anyuka, aki évek óta otthon van a gyermekkel, és nehéz visszatérnie a munka világába. Ebben az esetben egy coach, aki segít feltárni a kompetenciákat, azaz segít abban, hogy a coahee saját maga legyen képes megfogalmazni a célját és megtalálni értékeit – kiváló megoldás lehet! A coachok szakosodnak, így vannak karrier coachok, sport coachok, vagy párkapcsolati, szex, utazás, business, egészség és még hosszasan sorolható speciális tudással felvértezett coachok. A coach szakterülete felé hiteles, azaz egy sport coach jó, ha maga is sportol, vagy sportoló, edző volt. Kiválasztásuk szempontja ez is lehet, illetve az elvégzett coach képzők besorolása, és színvonala adja a coach szakmaiságát.
A coach nem tanácsadó!
És itt a lényeg: a coach nem tanácsadó. A tanácsadás ugyanis függőséget alakítana ki a folyamatban résztvevő partnerek között, ami viszont nem lehet cél.
Ha egy coach az ülésen tanácsot ad neked, az nem jó coach. Ilyet nem tesz jól képzett coach szakember. A tanácsadás egy külön szakterület, úgy mint a mentorálas is, ezek nem coach kompetenciák.
A coaching elsődleges célja a cél felállítása. Ennek ismeretében el tud kezdődni a közös munka. Ha a kliensnek ez nem egyszerű feladat, azaz nem tudja mi a célja, akkor a coaching célja lehet a célkeresés is. A pszichológus a múltat vizsgálja, a coach ilyet nem tesz. A jelenben dolgozik veled, és a jövőbeli célodat segít meghatározni. A tudatosságra vezet rá, keresi erőforrásaidat, mentális erősségeidet kutatja. Utóbbit erősíti a coachingra jellemző kérdezéstechnikával, eszközökkel (feladatok, kártyák, vizuális eszközök) kiegészítve. A coaching gyors, és költséghatékony. Nem hosszadalmas és drága terápia, hanem többnyire 3-5 alkalmas értő figyelemmel kísért beszélgetés. Saját magad fogod kimondani a megoldást, „aha” élménnyel gazdagodsz, ezáltal fejlődik a kompetenciatudatod (erősségeid felismerése).
A jövőbe mutató cél felállítása
A coaching mindig előre a jövő irányába tekint. A pszichológus a múltat elemzi, és pszichoterápiával a lelki problémákat igyekszik megoldani és a múltat feldolgozni. A coach bepillant a múltba, igyekszik megismerni annak jelenre gyakorolt hatását (ezzel ismerve meg a coacheet), de nem időz a múltban, hanem a jövőbeli célt tekintve az odafelé vezető utat dolgoztatja ki a coacheeval.
Értő figyelem, hallgatás
A jó coach értő figyelemmel hallgat téged. Azt fogod érezni, hogy az ülés rólad szól. Ha a coach sokat beszél, az nem jó coach 🙂 A hallgatás, az egymásra hangolódás, a minőségi idő eltöltése a legnagyobb kincs világunkban. Az, hogy meghallgat téged valaki, és teszi ezt szakértelemmel nagyon fontos abban, hogy a kívánt célodat el tudd érni. A hallgatást egy jól irányzott kérdés fogja követni, melyre te válaszolsz, és a coach újra kérdez majd. A coaching tehát nem a hagyományos értelembe vett beszélgetés, vagy párbeszéd. A coaching egy speciális kapcsolódás, a jelenben, intuitív ülés.
A coaching folyamat sikere abban áll, hogy megoldást kínál az aktuális problémákra. A gyorsuló világban alig-alig van idő hosszadalmas terápiákra (persze vannak helyzetek, amikor ez elkerülhetetlen), így a coaching egyik fajtájában azonnali megoldást is tud adni, ez a megoldásfókuszú/brief coaching, amikor a partnernek meg kell tudnia fogalmazni a közeljövő egyik célját (ilyen lehet egy stresszt okozó munkahelyi felmondás, vagy fontos tárgyalás, esetlegesen egy közelgő nehéz vizsgától való félelem).
A coaching egyre népszerűbb mentális segítség a hétköznapok világában. Izgalmas, és állandóan fejlődő szakma, így a coachok folyamatosan képzik magukat, igyekeznek a szakirányuknak megfelelő szolgáltatás terén a legtöbbet kihozni magukból