A Régész Klub vezetője,
Rózsa Zoltán vagyok
Amikor a régészet szóba kerül, sokaknak az ásás jut eszébe.
Igaz, ez a legkézenfekvőbb kép, de a régészet sokkal több ennél. Ez mélyreható kutatás, egy valódi önismereti utazás, amely akár a jelen megértéséhez és a jövő formálásához is hozzájárulhat.
„Minél messzebbre nézünk vissza, annál messzebbre láthatunk előre” –
mondta Churchill. De vajon a múlt tanulmányozása valóban öncélú lehet? Aligha!
- Szeretnéd hasznosnak érezni magad?
- Egy olyan őszinte és hiteles közösséghez tartozni, amely valódi értéket teremt?
- Te is úgy érzed, hogy csak egy kis fogaskerék vagy a nagy gépezetben?
Akkor valószínűleg azt is tudod, hogy kulcsfontosságú szereplője vagy annak, aki nélkül az egész nem működne úgy, ahogyan kell.
Ha készen állsz arra, hogy egy felejthetetlen kaland részese legyél, és elindulj egy valós és virtuális időutazásra, ahol közösen fedezhetjük fel örökségünket, akkor köztünk a helyed!
A múlt és a jövő elválaszthatatlanul összefonódnak, és a legfontosabb, hogy mindkettő közösségi jellegű.
A jelen feladata pedig nem más, mint hogy ápoljuk és megőrizzük a múlt értékeit, miközben jövőt építünk. A változás a világ egyetlen állandója, de mi abban hiszünk, hogy biztonság és remény csak akkor létezhet, ha a múlt tudatosan és felelősségteljesen segíti a jövőt.
A múlt, a jelen és a jövő egy szerves egységet alkot, és ebben az egységben az emberi közösségek állnak a középpontban. A régészet, a múlt alapos ismerete pedig segít abban, hogy hitelesen és biztosan eligazodjunk az időben és térben.
Ha úgy érzed, egyedül vagy a felfedezés útján, ne habozz, kapcsolódj hozzánk, együtt többre vagyunk képesek!
Szeretnél jobban megismerni?
Régészethez fűződő viszonyom nem új keletű. Túlzás nélkül állíthatom, velem egyidős: a szülői ház udvarában sejti a kutatás az Árpád-kori Orosháza templomát; ugyanitt avar kori temető sírjai is előkerültek; kétéves koromban átköltöztünk a bányató másik oldalára, a késő bronzkori földvár belsejébe.
Középiskolai éveimben régésztáborok résztvevője voltam. Végzős gimnazistaként a szülői ház közvetlen szomszédságában barátaimmal segítettük a múzeumi munkálatokat a bővülő bánya területén.
Budapesti egyetemi éveim után, 1997 decemberében kerültem az orosházi múzeumba régészként, ahol 2001. májusától a múzeumigazgatói feladatokat is elláttam. A vidéki kis múzeumok szerteágazó feladataikkal (amit itt felsorolni sem lehetne) kiváló terepnek bizonyulnak a muzeológus életében.
Egy példa a sok közül: 2016–2017 fordulóján 26 település szinte minden általános iskolájába eljutottunk. A program részeként a gyerekek méretarányos Árpád-kori téglákat készítettek, melyekbe belevésték monogramjukat. Ebből, a 2500 darab téglából a múzeum udvarán egy Árpád-kori templom makettjét készítettük el: mindenki úgy viszonyul a társadalomhoz, ahogyan a kis téglácska templomhoz.
Múzeumi munkámban jelentős változást hozott a 2015. év. Ekkor kerültem napi munkakapcsolatba az orosháza-környéki fémkeresősökkel. Bizalomra és partnerségre épülő együttműködésünk példaértékű volt, országosan is az orosházi példáról kezdtek beszélni. 2019-ben pedig elsőként az országban, négy szakmai szervezet felterjesztésére a régészeti közösségépítés terén végzett munkámért a Schönvisner-díj büszke tulajdonosa lettem.
2019 őszén Orosházáról Budapestre kerültem azzal az ásóval kezemben, melyet az orosházi civilek dedikáltak: országos viszonylatban ezzel temessem az egyre mélyülő árkot a közösségi régészet szereplői között. Az ásó azóta is dolgozik, a talaj időnként nagyon kemény, de a központban mint eddig is, most is az ember, az emberi közösségek és a szakmai elhivatottság áll. A képen párommal, Szigeti Judittal, az általa vezetett alsótoldi temetőfeltáráson.
Munka közben
Munkakirándulás Barancson, Szerbiában
Vártúrán a déli végeken
A természet csodája, Szardínia
Szalonnasütés lányaimmal